Gyermekek és Állatok Képgaléria

 

Kedves Olvasó!

A Gyermeknevelés februári számában F. Lassú Zsuzsa, a folyóirat főszerkesztője arról írt, hogy „az írott szó uralma alá került” a nevelés-oktatás világa.

Ezért fordultunk tavasszal egy felhívással Olvasóinkhoz, Munkatársainkhoz, amikor e szám előkészítő munkálatait elkezdtük, s kértük segítségüket abban, hogy a Gyermekek és állatok tematikus számban minél több fotó is megjelenhessen a tanulmányok mellett.

Tavasszal azt írtuk, beküldőink „jutalma” a folyóirat Képgalériájában való megjelenés. Kértük, járjanak nyitott szemmel a világban, hogy minél több érdekes, vidám, mókás és megható képpel gazdagíthassuk e tematikus számot. Sokan eleget tettek kérésünknek. Köszönet érte minden beküldőnek.

A Gyermekek és Állatok Képgalériája a következőképpen tekinthető meg:

Az alábbi, osztálytermi (csoportos) típusú tanítási helyzetet és egyéni interakciókat bemutató képekre (miniatűrökre) kattintva azok eredeti méretben is megtekinthetőek lesznek. A képek címei, valamint a képeket készítők neve megtekinthetővé válik, ha a kurzor a kiválasztott miniatűrök fölé kerül.

Kellemes időtöltést kívánnak a szerkesztők:

Szalai Katalin, M. Pintér Tibor és Takács István

Vissza az aktuális számhoz:

Kiadja az ELTE TÓK.
Felelős kiadó:
Dr. Mikonya György dékán
Szerkesztőbizottság elnöke:
Dr. Mikonya György
Szerkesztőbizottság tagjai:
Dr. Hunyady Györgyné
Dr. Kollár Katalin
Dr. Orosz Ildikó
Dr. Podráczky Judit
Dr. Barbara Surma
Dr. Szabolcs Éva
Dr. Takács Márta
Főszerkesztő:
Dr. F. Lassú Zsuzsa
Szerkesztő:
Dr. M. Pintér Tibor
Szerkesztőség címe:
1126 Budapest,
Kiss J. altbgy. u. 40.
Telefon: 487-81-00
Fax: 487-81-96
E-mail:
gyermekneveles@tok.elte.hu